Trendi elektroautó a városiaknak: megérkezett a Honda e

Túlárazott autókra költeni talán nem is akkora őrültség. Sokkal szívesebben vesszük meg őket, mint a legolcsóbbakat. “Senkinek nincs szüksége rá, de mindenki vágyik rá” - így szólt a Porsche reklámja már 1976-ban is.
Trendi elektroautó a városiaknak: megérkezett a Honda e

Valami nagyon hasonlót művel most a Honda az e-mobilitás terén. A frissen érkezett “e” dizájnja már 2017 óta megtekinthető az autós rendezvényeken, a szériaverzió rendkívül mutatósra sikeredett. A gyártó többek közt elsőként épített be olyan monitort a műszerfalba, ami az autó egész hosszában végigfut.

Autónkra - a Porschéhoz hasonlóan - mindenki vágyik. Még szerencse, hiszen árához képest meglehetősen keveset nyújt. Konkrétan: limitált mennyiségű akkucellát és így korlátozott hatótávolságot. A 35,5 kWh-s kapacitás 222 kilométer megtételére elegendő - ez épp elég a városba, és a munka miatt ingázóknak, de jóval kevesebb, mint például a Renault Zoe vagy az Opel Corsa-e hatótávolsága (előbbié 300, utóbbié 337 kilométer). Meglehetősen kevéske ez az autó 12 millió forintos árához képest.

Az árlista egy importőrhöz képest is rövidre sikeredett. A japánok kétféle változatot kínálnak, valamint felárért cserébe egy konnektivitási csomagot, digitális asszisztenciát és némi optikai tuningot a dekoratív sötétítővel. Ennél több nem fért bele.

Az alapmodell is meglehetősen jól felszerelt a maga 100 kilowattos (azaz 136 lóerős) motorjával és 16 colos kerékátmérőjével. Külső tükrök helyett egy jobb- és baloldali kamerát használ, amelyek képüket a pilótafülkébe vetítik. Szériafüggően találunk itt biztonsági asszisztenciát, LED-világítást, parkolási érzékelőket, tolatókamerát, ülésfűtést és klímaberendezést is. Navigálni a netről tudunk a “Honda connect” app segítségével.

Ennél több extra már csak a nagyobb, 113 kilowattos és 154 lóerós motorral elérhető, 1 millió forint körüli felárért. Ekkor már a belső tükör helyett is kamerát kapunk, a Honda automatikusan parkol be és elinduláskor is figyelmeztet a keresztforgalomra, ahogy a látóterünkön kívül eső tárgyakra is. Ebben a verzióban még a szélvédő és a kormánykerék is fűthető. Autónkba azonban nem szereltek hőszivattyút, ami képes lenne áramot megtakarítani, így ez télen könnyen az elektromos vezetés rovására mehet.

Hátrány a 171 literes, parányi csomagtartó is, ráadásul a hátsó üléseket sem lehet hátradönteni. És akkor a 9-10 órás töltési időről még nem is beszéltünk. A Hondát viszonylag alacsony, 1,6 tonnás súlya agilissá teszi, hossza viszont nem igazán indokolja az erős motor használatát. Ha pedig mindez nem lenne elég, autónkra körülbelül fél évet kell várnunk. Ami kívánatos, az ne legyen túl könnyen kapható! A német elektroautók, mint a VW E-Up vagy az Opel Corsa-e jobb áron elérhetőek - dehát távolról sem ilyen cukik.

Kapcsolódó cikkek