Ez a komfortos francia tud valamit: leteszteltük a Citroen Cactus C4-et

2017 végén a Citroen a C4 Cactussal húzott egy merészet: megújította az olyan magától értetődő elemeket, mint az előredönthető hátsó ülés vagy az ablakszabályzó komfortkapcsolója.
Ez a komfortos francia tud valamit: leteszteltük a Citroen Cactus C4-et
 

Ehhez társult a új futómű és a különösen vastag borítású, habbal kipárnázott ülések. Azóta ennyit nem változtattak a Cactuson: továbbra is úgy néz ki, akárcsak egy SUV, ám a magassága csupán 1,48 méter. Annyi helyet kínál, mint egy kompaktautó, a hossza azonban mindössze 4,17 méter, és a sofőrrel és asszisztenciával együtt is csak 1140 kiló.

Az új ülések széles felületét egyből megszerettük. Szorosan és csúszásmentesen fognak, a megosztott hátsó ülés is könnyebben variálható. A rendelkezésre álló hely kissé szűkös, de a 358 literes csomagtérrel ki vagyunk békülve. A kis Cactus behozza a méretéből adódó hátrányt, amikor városi manőverezésről vagy parkolásról van szó. A C-gerincforma azonban sajnos bezavar, ha a vállunk fölött hátrapillantanánk a bicikliút irányába.

Belül tetszetősek a hurokformájú kapaszkodók, ahogy a vidám felületek is. Ami kissé idegesítő, hogy a klímaszabályzót épp az infotainment fölött helyezték el - a hagyományos, tekerős gombok itt talán jobban működtek volna. Külön dicséret illeti ugyanakkor a GPS-t, ami döbbenetes pontossággal szolgáltat infót az aktuális forgalmi dugókról.

A Citroen már régóta szeretné meghonosítani a hidropneumatikus futómű hagyományát. A lengéscsillapítón két hidraulikus ütköző hivatott elnyelni a felesleges erőlöketet, enyhítve a rugózáson. A Cactus futóműve ezért a göröngyös földutakat és a macskakövet is fölényesen veszi be, terhelésváltáskor azonban az autó jócskán kileng. A valamelyest művi vezérlés azért megfelelő mértékben precíz marad.

Az indulómodell egy 1,2 literes, háromhengeres motort foglal magába 110 lóerővel. Ez több mint elegendő a könnyű Citroennek, ami ha sportosan nem is, de meglepően fölényesen halad. A hangjával sincs gond, csupán a 130 km/órás sebesség közelében válik zavaróvá. A sűrű reggeli csúcsban a Cactus 100 kilométeren 6 litert fogyaszt.

Összegezve: a takarékos, praktikus és kényelmes Citroen mellett nyomós érvek szólnak. Árban a C4 Cactus a konkurrens Renault Mégane színvonalán mozog. Valamivel kevesebbe kerül, mint a német kompaktautók, így a VW Golf, Opel Astra vagy Ford Focus. A kiinduló ár 6 millió 300 ezer forint. Ennél ajánlatosabb a “Feel” felszereltségi csomagot választani, ami 7 millió forintért magába foglalja a klímát és a rádiót is.


Autogramm

Vezetési élmény 2/4

Komfortosan ringat, viszonylag precíz

Teljesítmény 2/4

1,2 literes, háromhengeres turbóbenzinmotor

110 lóerő (81 kW)

Max sebesség 196 km/óra

0-100 km/h: 10,3 s

Fogyasztás 3/4

4,7 liter (normál), 6,0 liter (a teszt során)

Ár 3/4

6 millió 300 ezer forinttól

A tesztautó értéke 8 millió 900 ezer forint

Kapcsolódó cikkek

Négy felnőttnek és három italtartónak: leteszteltük a Nissan Juke-ot

Négy felnőttnek és három italtartónak: leteszteltük a Nissan Juke-ot

A második generáció elődjére hasonlít, de lényegesen praktikusabb és biztonságosabb

Egy SUV a szép dolgok kedvelőinek: leteszteltük a DS3 Crossbacket

Egy SUV a szép dolgok kedvelőinek: leteszteltük a DS3 Crossbacket

A tehetős, de kis parkolóhellyel bíró városiak új kedvence lesz.

Több vásárlót érdemelne: leteszteltük a Jaguar XE-t

Középkategória, de nem mainstream: leteszteltük a Jaguar XE-t

Az eladások nem ezt tükrözik, de az Audi és a BMW méltó versenytársa lehetne.